2009. október 11., vasárnap

Eudora Welty, a fotós


William Faulkner és Eudora Welty valami díjjal

Eudora Welty (1909-2001) a 20. század második felének egyik legnagyobb novellistája volt. „Kitaposott ösvény” c. (A Worn Path) elbeszélésén (1940) nőtt fel Alice Munro, „korunk Csehovja”, aki szerint ez az egyik legtutibb novella, amit valaha olvasott. Nagyszerűen egyszerű. Ezt szokták ezekre mondani. Ilyeneket szoktak mondani. Az ilyen szövegekre. Egyszerűen nagyszerű, stb. Faszság.

1973-ban Pulitzer-díjat kapott az „Egy optimista lánya” című kisregényéért. Teljes joggal. Sőt. Kapott még néhány díjat, írt néhány kurvajó dolgot, de pl. magyarul eddig egyetlen kötet jelent meg tőle, A számkivetett indián leányzó 1982-ben Géher István válogatásában. Antikváriumokban itt-ott fellelhető. Nem volt szép asszony, már fiatalon sem, de nem ezért sorolják az ún. déli gótikához (Southern Gothic), ahova Flannery O’Connort, vagy Carson McCullerst.

A harmincas évek közepén körbefotózta Mississippi államot, a nagy válságot megörökítendő. New Yorkban is fotózgatott. A jó prózához szükséges a vizualitás. Anélkül sokat veszít értékéből. Nagy szavak ezek, tudom.

Szóval eleinte „csak” nézelődött „fotózgatott”, aztán elkezdett „írogatni”. Az írói életmű előzményei:

Home by Dark_early_1930s

Untitled_Outdoor Stairway_New York_circa_1935

Untitled_Front Stoops_New York_circa_1935

Underwear_early_1930s

Sunday Morning_early_1930s

Mother and Child_early_1930s

The Fence_circa_1935

Untitled_Under the elevated tracks_New York_circa 1935

Tomato Packers_Recess_1935-1936

Madonna with Coca Cola_early_1930s

Képek via New York Times.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez durva, Zoli, köszi!