Ne olvasd el ezt a bejegyzést, ha nem vagy orientalista!

Azért ne, mert nemrég interjút készítettem Peter B. Golden neves turkológus-történésszel, akinek a neve valószínűleg nem sokat mond a laikusoknak. Persze, Kovács Zoltán örökzöldjét idézve, a fasz tudja mi van kínában - vagyis hogy kit mi érdekelhet. Szóval Golden a középkori sztyeppe legnagyobb kutatója a Rutgers University tanára. A szakmát a magyar származású Halasi-Kun Tibortól tanulta, aki viszont anno Budapesten Németh Gyulától és Ligeti Lajostól. Itt egy rövid részletet közlök a hamarosan az Árgusban megjelenő szövegből, Golden magyar "vonatkozásairól":

Hogyan ismerte meg Halasi-Kun Tibort?
Először akkor találkoztam vele, amikor végzős hallgató voltam a Columbia Egyetemen 1963-ban. Ottomán történelmet tanultam nála 1964-ben, és lényegében ezzel kezdődtek meg turkológiai tanulmányaim. A legtöbb hallgatója oszmán-kutató volt, én voltam az egyetlen, akit az eurázsiai sztyeppék világa érdekelt.

Mit tanult Halasi-Kuntól?

Ez így elég nagy téma. Formálisan az oszmán történelmmel foglalkozó óráját látogattam, amelyeken persze gyakran lehetett hallani tőle a kazárokról is. A doktori disszertációm tanácsadója is ő volt. Napi kapcsolatban álltunk tehát. Ő tanácsolta, hogy tanuljak Törökországban egy évig, amit 1967-ben meg is tettem. Ő keltette föl az érdeklődésemet a korai magyar történelem problémái iránt is.

Hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel?
Halasi-Kun szorgalmazta, hogy tanuljak magyarul - azért, hogy megismerhessem azt a gazdag magyar nyelvű szakirodalmat, amely a turkológiával és a magyar koratörténettel foglalkozik. Egyszerűen csak vettem egy magyar nyelvtankönyvet, elolvastam és belekezdtem Németh híres könyvébe a magyarok honfoglalásról (Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása). Eleinte nagyon lassan haladtam, de ahogy az alapokon túl egyre bővebb szókincset sajátítottam el, a fejlődés felgyorsult. Azt hiszem, ez volt az egyik legjobb döntés, amit a tudományos munkám során meghoztam. Németh műve jelentős hatással volt a kutatásaimra.

Mesélne arról, hogyan került kapcsolatban a magyar tudományos élettel?

Amikor 1968-ban eljöttem Törökországból, Budapestre látogattam, hogy találkozzam Némethtel, Ligetivel, Czeglédyvel, Schutzcal, Róna-Tassal, Karával és Feketével. Eljártam a heti turkológiai "Kruzsok"-találkozókra a Belvárosi Kávéházba. Velük a későbbiekben is tartottam a kapcsolatot. Vásáry Istvánnal pedig akkor találkoztam, amikor az Egyesült Államokba utazott egy konferenciára, és azóta vagyunk barátok is. Vásáryval és Róna-Tassal máig tartjuk a kapcsolatot. Vásáry társszerzője az egyik fejezetnek, ami az általam is szerkesztett Cambridge History of Inner Asia második kötetében jelenik majd meg. Róna-Tassal pedig közösen szerkesztjük az 1999-es kazárokról szóló (jeruzsálemi) Nemzetközi Kollokvium jegyzőkönyveiből készülő anyagot. Szintén közösen vettünk részt abban az iráni-török témájú munkában, amely a Swedish Collegium támogatásával folyt tavaly Uppsalában. Állandó kapcsolatban vagyunk. Halasi-Kun, Ligeti és Schütz is közreműködtek a Rasulid Hexaglot munkálataiban, és az 1970-es években többször is Budapestre utaztam, amikor ezen a könyvön dolgoztam. Kapcsolatom a magyar tudósokkal a régi időkbe nyúlik vissza - már nem csak kollégák ők, hanem barátok is, hosszú évek óta.

Kik voltak a Kruzsok-kör tagjai, és álatlában miről beszélgettek a Belvárosi Kávéházban?

Nagyon régen, 1968 januárjában ismertem meg ezt a társaságot, ahová Németh Gyula hívott meg. Akkor jártam először Magyarországon, miután egy évig Ankarában tanultam. Akkor csak néhány napot töltöttem Magyarországon, aztán Varsóba utaztam, onnan pedig a Szovjetúnióba a rokonaimhoz. Ahogy most Némethre gondolok, eszembe jut, hogy Fekete is ott volt a körben és még ketten vagy hárman, de az ő nevükre már nem emlékszem. A társalgás egyrészt a turkológiával kapcsolatos kérdésekről folyt (Fekete különböző kéziratok példányait hozta a találkozókra), másrészt viszont nem-tudományos témák is szóba kerültek - köztük, gondolom, ilyen-olyan pletykák is, de mivel nem ismertem teljesen a kontextust, így ezeket kevésbé értettem. Nagyon érdekelték őket a törökországi élményeim, ahol az előző tizenhárom hónapot töltöttem. A találkozók - legalábiss abban az időben - délben kezdődtek. Ugyanekkor ismerkedtem meg Karával, Ligetivel, Czeglédyvel és Schütz Ödönnel is. Utóbbi hármójukkal a későbbiekben is tartottuk a kapcsolatot, különösen Schützcel. Németh nagyon jó formában volt akkoriban és igen fanyar humora volt. Amikor legközelebb láttam (1976-ban) már beteg volt, ágyhozkötött és szellemileg kevésbé éber.

Eddig tehát a részlet. Aki mégis elolvasta, pedig laikus, az vessen magára. Esetleg a tisztábban látás érdekében olvassa mellé egy korábbi interjúmat a nemzetközi orientalisztika doyenjével, Sinor Dénessel.