Ernst Barkmann noch lebt?

Igen, még él. De miért kelti egy német háborús legenda saját halálának hírét? Ernst Barkmann ma a rajongók elől bujkál. A rajongók elől, akik nyomoznak utána. Számítógépes játékokban Barkmann Panzerjét vezethetjük, megvásárolhatjuk tankjának műanyag modelljét. Barkmann ma sztár.
Kicsit nyomoztam Ernst Barkmann SS-Oberscharführer után. 1945 márciusában 4 T-34-est lőtt ki Székesfehérvár környékén; Belsőbárándnál lőtte ki alakulata 3000-dik ellenséges harkocsiját; a háború egyik legendás harckocsi-parancsnoka volt, ún. “páncélos ásza”, 1936-tól a Waffen-SS tagja. Végigharcolta a háborút, részt vett 1939. szeptember 1-én Lengyelország német megszállásában, majd 1940 májusában Franciaország megszállásában, azután az 1941 júniusában a Szovjetúnió ellen indított ún. Barbarossa hadműveletben. Dnyeprpetrovszknál súlyosan megsebesült, ekkor Hollandiába küldték, európai SS-önkénteseket kiképezni, majd áthelyezését kérte az újonnan alakult Waffen-SS páncélos fegyvernemhez. Így került a 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztályhoz (2. SS-Panzer-Division „Das Reich“). 1942/43 telén visszaérkezett a Keleti Frontra, ekkor Alfred Hargesheimer SS-Rottenführer páncélosára (PzKpfw III ausf J/1, vagyis: Panzerkampfwagen III) került géppuskásnak. 1943-ban részt vett a kurszki tankcsatában. Működése alatt több mint 83 ellenséges harckocsit lőtt ki. 1945 áprilisában Ausztriában adta fel magát a briteknek.

A háború után Ernst Schmuck-Barkmannra változtatta a nevét, szülővárosa Kisdorf (Hamburgtól északra, Schlesswig-Holstein tartományban) tűzoltóparancsnoka, majd polgármestere lett. A kisdorfi tűzoltóság honlapja szerint 1997-ben elhunyt. Csakhogy a Wikipedia szerint Barkmann még mindig él. Kis guglizás után kiderül, hogy a CDU kisdorfi frakciójában tevékenykedik.
Barkmann elérhetősége nyilvános: 24629 Kisdorf, Etzberg 51, (a focipálya mellett). Úgy hírlik viszont, hogy nem szívesen nyilatkozik. Pedig érdekes lenne szóra bírni.

Seggrepacsi, mi?

Ungvári Tamás egy arrogáns fasz. Azt hiszem ezt bátran leírhatom arról az Ungvári Tamásról, aki Arthur Koestler nőügyeinek örvén fejtette ki a véleményét többek között a politikai korrektségről és a feminizmusról az ÉS legutóbbi számában.
Fő tételét így vezeti be: “A Szovjetunió bukása egyúttal Marx feltámadásának napja volt. A marxizmus megannyi mutánsa jött divatba. A nyugati világ közös ideológiája a politikai korrektség lett, kényszerpluralizmus, diverzitás, multikulturalizmus, antikolonializmus. Egyetlen ellenfél helyébe a politikai korrektség hidrafejeket vizionált. Elnyomott női nem, kánon és hagyomány, metafizika, a döglött fehér hímek kultúrája, ez mind mint fenyegetés jelent meg azon az üres téren, amelyet egykor a bolsevizmus foglalt el.”
Majd így folytatja: “A baloldali társadalomkritikától a történelem ellopta a történelmi ellenfelet, s miután az ideológiák java ellenségképből táplálkozik, a vert hadak egy bűnös civilizáció múltját vizionálták, az értékek kisajátításának bűnét, a történelmi férfiuralom rettenetét. A múlt eltörlése ezúttal is a jelen titkos apológiáját szolgálta.”
Cikkéből tehát megtudjuk, hogy szerinte a mai egypólusú világban a rendes ellenségkép nélkül lézengő értelmiségnek elemi érdeke a marxizmus olyan mutánsainak életben tartása, mint például a politikai korrektség, a multikulturalizmus, az antikolonializmus, na és persze (és főleg!) a feminizmus.
Ungvári Tamás egy arrogáns fasz, amikor ilyeneket ír: “Nemi erőszak! - ez bizonyíték nélkül is megsemmisítő csapás abban a hisztérikus légkörben, amelyikben minden emberi közeledés a rasszizmus kísértetét idézi fel, amelyikben egy szemvillanás nemi erőszaknak érzékelhető, a seggrepacsi állásvesztéssel jár.”
E sorokból arra következtetek, hogy Ungvári nem találna semmi kivetnivalót abban, ha valaki jól megmogyorózná.
Én mégsem tennék ilyet.

Te is lehetsz történész, ha nem vigyázol

„Az internet forradalmasítja a történetírás évszázadok óta lényegében változatlan munkáját. Saját dokumentumaival és tudásával bárki hozzáírhat a történelmi tudástárhoz” írja a Metazin a Boston Globe cikkére hivatkozva. Egyes történetivé vált események résztvevői és leszármazottaik tartalomgyártókká válnak, amikor dokumentumokat, adatokat, és fényképeket töltenek fel. Ezen kívül a szemtanúk életrajzait és elérhetőségeit is felpakolják, ahonnan az amatőr és profi történészek már könnyen elindulhatnak kutatásaik során.
A washingtoni Kongresszusi könyvtár kezdeményezésében „tavaly több ezer képet tettek fel a Flickr fotófeltöltő portálra, - írja a Metazin - s azt kérték a látogatókról, hogy próbálják meg azonosítani, mit ábrázolnak a felvételek, hol készültek, mikor és milyen körülmények között. Ezrével érkeztek a tanúk és az amatőr kutatók válaszai. Egy híres fényképről például, amely egy bombázógépet összeszerelő katonafeleséget ábrázolt (míg a férj a tengeren túl küzd a szabadságért, az asszony a két gyenge kezével látja el őt fegyverrel), kiderült, hogy propaganda-felvétel: egy fotómodell alakította a munkásasszonyt.”
A cikk szerint nagy probléma, hogy az olvasó elvész az így létrejövő rengetegben, ezért szükség lesz a hagyományos történészre is, aki „értelmes történetet tud összeállítani a hatalmas anyagból. Igaz, ehhez is a sokaság segítségére lehet szüksége. Az ilyen a hatalmas anyagot ugyanis egyetlen ember nem képes átnézni.”

Szerintem inkább a mind pontosabb címkézés jelentheti a megoldást, így egyrészt könnyebben megtalálják az egymáshoz vezető utat a magányos adatok, és keresésük is leegyszerűsödik. Ezen kívül hasznos lehet néhány olyan nagyhatású tartalommegosztó oldal, ahol ezek az adatok (fotók, videók, szövegek, térképek, hanganyagok, stb.) találkozhatnak. Ez az elv látszólag főleg a 19. és a 20. század kutatására lehet nagy hatással, de amennyiben a különböző múzeumok digitalizálnák, kereshetővé tennék gyűjteményeiket, hihetetlen mértékben megnövekedne a régészeti, néprajzi, művészettörténeti módszerekkel is kutatott korszakokra vonatkozó történeti tudás.
A kutatás csodákat vár az orosz, és a volt Szovjetunió más tagállamainak archívumaiból. De még a magyar gyűjtemények digitalizációja sem valósul meg a közeljövőben - ehez hiányzik a központi akarat, egyfajta idealisztikus szemléletmód, és a pénz.

Ne féljetek!

Bal, jobb, bal, jobb, mennek a majmok.

Mottó: "Nincs nálunk antiszemitizmus , de lenne igény rá."

György Péter írja az Élet és Irodalomban (2008. Július 25.) “Az új szélsőjobboldali paradigma” című cikkében a Magyar Gárda kapcsán, hogy „a mai magyar társadalomnak nincs semmiféle, a közös jövőt lehetővé tévő fantáziája, víziója, ha tetszik, ’jövőképe’, és ez - minden mástól függetlenül - önmagában véve is létrehozhatta azt a szélsőjobboldal által elfoglalt virtuális teret, ami a mesebeli faluközösség képét állítja a globalizációtól szédülő, instabil identitások hálózatai között élők elé. S ez akkor is nagyon nagy baj, ha amúgy tényleg tudjuk a történelemből, hogy nácik mindig, mindig ezt ígérték: az akolmeleg közösség rendjét. Ezt ígérték azoknak a németeknek, akik a lebombázott városok mélyén haltak meg, ezt ígérték azoknak a német kiskölyköknek, akiket 1945-ben kizavartak a frontra, de előtte a Führer még meglegyintette az arcukat. A Magyar Gárda egyrészt a szociális vákuum teremtette üres térbe lépett be, másrészt - az egész magyar szélsőjobboldallal együtt - egyre jobban igyekszik kihasználni a társadalmi fantázia közös elemeinek hiányát.”
Az akólmeleg közösség rendje megfelel az ontológiai biztonság Giddens-i fogalmának. Ahogy Malinák Judit írja egy tanulmányában „A társadalmat hullámzásokban tartják az interakciók, amelyek már semmilyen fix bizonyossághoz, autoritív parancshoz nem igazodnak. Ezáltal a mindennapi élet ontológiai biztonsága megkérdőjeleződik. Az ontológiai biztonság az ember identitásának folytonosságába, valamint az emberi cselekvés materiális és szociális kontextusának állandóságába vetett hit. Az ontológiai biztonság Giddens (1995) szerint csak akkor érhető el, ha az egyén egy belső autentikusságot képes kifejleszteni, ami a társadalmi és kulturális változásokkal szemben állandó.” Tehát az ontológiai biztonság megkérdőjelezése olyan fenyegetést jelent, amely ellen védekezni kell, és pontosan ez a félelem vezet el a Magyar Gárdához, „az idegen tapasztalatból adódó szorongás a globalizált világban”, ahogy Zombory Máté fogalmaz egy 2006-os tanulmányában. Félelem a kulturális homogenitás, a kulturális higiénia megbomlásától (az idegenektől, a bevándorlóktól, a szexuális másságtól) a szélsőjobboldal megerősödésének egyetlen lehetősége, amit maradéktalanul ki is használ, hiszen ebből él.
Nem tudom pontosabban megfogalmazni e belátásokat Nidermüller Péternél, aki már 2007-ben leírta, hogy a radikális jobboldal “elsősorban azokat a különböző társadalmi környezetekből származó csoportokat - az ipari munkásság maradványait, az egykori középosztály leszakadó részét - reprezentálja, akik úgy érzik, hogy őket figyelmen kívül hagyja a késő modern társadalom, s ezért kiszorulnak belőle. A mai európai társadalmakban nem kevés azoknak az embereknek a száma, akik kulturális háztartásuk, hagyományaik, szocializációjuk, az általuk birtokolt tudás okán nem képesek követni a modernitás fejlődését, s nem találják helyüket ebben a megváltozott világban. Nem csak azért nem, mert sokan közülük az egykori nagy iparvárosok mára lezüllött lakótelepein laknak, ahol a fizikai környezet romlása az ott lakók társadalmi státusának süllyedését szimbolizálja. Nem csak azért, mert jóval behatároltabbak az esélyeik, hiszen nincsenek meg az anyagi eszközeik, hogy gyakorolják a választás lehetőségét, s ezért nem látnak perspektívákat maguk előtt. Hanem elsősorban azért, mert felismerik, hogy azok az értékek, normák, hagyományok, amelyek a számukra fontosak, elveszítik jelentőségüket a társadalom a mai morális rendje és kulturális koherenciája szempontjából. Az, amit ők képviselnek, a társadalom nagyobbik része számára elvesztette a kulturális, társadalmi és politikai jelentőségét. Ebben a helyzetben a szélsőjobboldali ideológia annak a lehetőségét villantja fel, hogy a modern társadalomnak létezik egy alternatív formája - létezik valami, amit "ellenmodernitásnak" nevez a társadalomtudomány, egy eszme, amely a társadalom és politika organikus felfogásán alapszik, ami azt az illúziót kelti, hogy túl lehet lépni a jelentől való félelmen (György Péter), hogy helyre lehet állítani a korábbi társadalmi státust, vissza lehet szerezni az elveszett biztonságot. A radikális jobboldal ideológiája azért veszélyes, mert azt a benyomást kelti, hogy a kapitalizmus, a modernitás fejlődése megállítható, visszafordítható; hogy a jövő a múltban rejtőzik. Valójában azonban a szélsőjobboldali ideológiák nem tudnak mást kínálni, mint egy végletekig leegyszerűsített, primitív politikai magyarázatot - de éppen ebben rejlik a veszélyességük.”
A jelentől való félelem tehát visszafelé mutat, ami mindig tragikus következményekkel jár. Pedig már 1978-ban, születésem évében megmondta II. János Pál, hogy „Non avete paura!” Ne féljetek!

PS.: Egyetlen kérdés maradt megválaszolatlan: mit lehet tenni, hogy ez a kép (a szélsőjobboldal) ne legyen perspektíva oly sokaknak, milyen alternatíva kínálható e közösségeknek?

(Aki tudja a választ kommenteljen!)