Bezzeg II.

:)

Az a kurva zár. Urban exploration Abbáziában

„urban exploration fn. a nem nyilvános használatra szánt ember alkotta helyek felfedezése, a gépházaktól kezdve az esőelvezető csatornákon át a háztetőkig; az ilyen helyekre általában tilos a belépés
– Infiltration: A magazin, amellyel eljuthatsz oda, ahova nem lenne szabad”

Abbázia (ma Opatija, Horvátország) a 19. század végének 20. század elejének ma már legendás nyaralóhelye, gyógyfürdője a Monarchia fürdőkultúrájának nemzetközi jelentőségű színfoltja volt. Olyan hírességek fordultak itt meg mint Csehov, I. Ferenc József, Isadora Duncan, James Joyce, Gustav Mahler, vagy Sir Richard Burton felfedező, orientalista, valamint az egész magyar irodalom Jókai Mórtól Szabó Lőrincig. Korábban közöltem már egy fotósorozatot Zsuzsától az abbáziai temetőről, most itt van egy igazi abbáziai urban exploration-sorozat. Egy elhagyott hotelben jártunk a tengerparton. A házat óriási macskák és egy öreg bácsi őrizte. Kiakasztottuk a spaletta zárját és besurrantunk a bácsi háta mögött. Kifelé jövet megállapítottuk, hogy az öreg visszaakasztotta az ajtót, de nem volt nehéz kinyitnunk: miközben az erkélyt söprögette kisurrantunk a háta mögött. A zárat nem akasztottuk vissza. Biztosan káromkodott egyet, hogy mi az isten, szellemek?

Bezzeg

Nem szeretem, ha a tőlünk nyugatra elterülő országokkal bezzegelnek, de a magyar könyvdesignt ismerve nekem is bezzegelhetnékem támad, amikor ilyen címlapokat látok:

(A képeket innen és innen nyúltam.)

3 kérdés a kritikáról Radnóti Sándornak

Radnóti Sándor

Ön szerint nem arisztokratikusak kissé a nem tudományos irodalmi folyóiratokban megjelenő kritikák, ha azok olyan érvkészlettel operálnak, amely nem az elképzelt átlagolvasó tudására épít? Nem veszélyes automatikusan az irodalomtörténet számára írni?
Az elképzelt átlagolvasó helyett elképzelt művelt nagyközönséget mondanék. A Holmi kritikai rovatától tőlem telhetően távoltartom a tudományos terminológiát, amelynek a kritikában kevésbé tudományos, mint inkább szociológiai funkciója van: jelhangok ezek, amellyel a szerző a tudós közösséghez való tartozását kívánja igazolni. Ez nem arisztokratikus, hanem helytelen. Kivéve, amikor nem: amikor a szerkesztő és az olvasó meggyőződhet arról, hogy a jól megalapozott, bevezetett, megvilágított fogalom használata elkerülhetetlen. De - hogy tudományosan szóljak - a tudományos nyelv metanyelve (legalábbis a humanista, úgynevezett puha tudományokban) a köznyelv, s annak uralmát kell érvényesíteni, ha a megszólított nem a tudósok, hanem az olvasók közössége. Az úgynevezett kritika-vita, amelybe magam is beleelegyedtem, sőt, Piknik című 2000-es kötetem teljes egészében fölfogható e vitában való állásfoglalásnak, ilyesmiről szólt. Ma visszatekintve a másfél évtizeddel ezelőtti izgalmakra, úgy tűnik fel (magam erre nem gondoltam, de egy nemrég olvasott esszé a magyar kritikáról hívta fel erre a figyelmemet), hogy az a nézet győzött, mely szerint a kritika nem alkalmazott irodalomtudomány. Ma legalábbis egyetlen irodalmi folyóiratban sem tengenek túl azok a frusztrált kritikák, amelyek fiktív tudományos bizottságoknak, opponenseknek és professzoroknak akarnak megfelelni.

Helyettesítheti-e a honlapokon, blogokon megjelenő “Kurzkritik” a szinte teljesen hiányzó zsurnálkritikát?
A napilap-kritika hiánycikk Magyarországon. Holott szervesen csak erre épülhetnének a folyóiratok terjedelmesebb esszé-kritikái. Időnként egy-egy újság erőfeszítéseket tesz, de valahányszor a tulajdonos takarékosságra inti, ezzel kezdi a spórolást. A nagy nyugati napilapok gazdag kritikai rovatához, amelyből hétvégeken egy külön kritikai hetilap kerekedik ki (olykor még formálisan is: The New York Times Book Review, mint a napilap heti melléklapja) Magyarországon semmi sem mérhető. Két hetilap közöl jó színvonalon sok rövidkritikát: az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Narancs. De valóban, időközben megjelent a világháló lehetősége, sőt, az is, hogy a világhálón napilap-bőségben kritikát közlő folyóiratok tűnjenek fel. Esetleg olyanok, amelyek kizárólag kritikát közölnek. Ilyen a figyelemre méltó Revizor. Ez persze más, mint a blogkritika.

Ön szerint miben különbözik egymástól a zsurnálkritika és az irodalmi blogokra készült kritika? Melyek az alapvető különbségek a kétfajta kritika között? Miről kell lemondania és milyen többlete lehet az egyik, és a másik kritikának?
Nem állíthatom, hogy szakértője lennék a blogoknak. Ha a kritika annyi, hogy „nekem bejött”, azt persze kicsit keveslem. Mindenesetre elvben ugyanaz a blogkritika lehetősége, mint a problémája: nagyobb szabadság, nagyobb felelőtlenség. Íróknak, művészeknek ma vannak érdekes blogjaik. (Például Kornis Mihály, Szüts Miklós, Váli Dezső.) Ha egy jelentős kritikus (például Bán Zoltán András, Márton László [Budapest], Radics Viktória) kritikai blogot indítana, az - könnyen elképzelhető - intézménnyé válhatna, amelyre napjában sokszázan kattintanának. De ennek kevés a valószínűsége, méghozzá tisztán anyagi okokból. A hasonló nyugati blogok szerzőinek biztos egzisztenciája van.

Atlantic: újragondolva

Az új címlap

A Népszabadság honlapja után (lásd hozzá Pollner kritikáját) az Atlantic Monthly is megújult. Nem csak online, de offline is. Az 1857-ben Bostonban alapított folyóirat olyan szerzőkkel büszkélkedhet, mint Ralph Waldo Emerson, Mark Twain, Emily Dickinson, Martin Luther King. A 151 évfolyammal, 1.791 számmal, és 400.000 előfizetővel bíró ojság főszerkesztője, James Bennet, az új számba ígérte a részleteket az új arculatról. A „Think. Again.” szlogen nem csak a designra vonatkozott; a lap pontosabban akarja pozícionálni magát: azoknak szól akik jobb kérdéseket és jobb válaszokat akarnak, a „bátor gondolkodók millióinak, akik minket olvasnak online és off.”

Belülről

Az új arculat és az ahhoz tartozó gerillamarketing mintegy 1.500.000 dollárjába került a lapnak. Az új kampány honlapján videókat láthatunk arról, hogy olyan újragondolt kérdéseket tesznek fel a járókelőknek a lap munkatársai, mint például: „Igaz, hogy a Google hülyévé tesz?”, „Miért hazudnak az elnökök?”, „Melyik vallás fog nyerni?”, „Kié lesz a következő ötleted?”, „Rosszat tesznek neked a jó könyvek?”, stb. Michael Bierut, a megbízást elnyerő Pentagram design vállalkozás vezetője, a Yale tanára nyerte el az új arculat elkészítésére szóló megbízást. A Pentagram blogján megnézhetjük a műhelyforgácsokat is. Ki-ki döntse el, hogy melyik tervet hozta volna ki nyertesnek. (Nálam a nyertes nyert.)

Az első szám, 1857

Olvasnivaló I.

Perzsaszőnyegbombázás (via design Observer)

Cápa-perspektíva: Asako Narahashi fotói:
http://designpumpa.blog.hu/2008/10/23/asako_narahashi

Leopold von Sacher-Masoch gyér magyar recepciója. Poroljuk le a mazochizmust!
http://konyves.blog.hu/2008/10/21/mazo_pista_ausztriabol

Az MTI nem linkel kifelé (sem), viszont hírt ad a nagyok linkelési szokásairól:
http://hvg.hu/kultura/20081020_linkek_amerikai_hirportalok_hir_linkezes.aspx

Marc Rothko a Tate Modernben. Kritika a Times Literary Supplementben:
http://entertainment.timesonline.co.uk/tol/arts_and_entertainment/the_tls/article4990644.ece

Így kell eladni magazinokat az amsterdami Athenaeum könyvesbolt szerint:

http://www.youtube.com/watch?v=9gYC5SHl2qE