2008. november 10., hétfő
2008. november 6., csütörtök
Carnivále - A képi világ
A már kultikussá vált Carnivále című HBO sorozat csupán két évadot élt meg, állítólag a magas előállítási költségek miatt. A sorozat igényességéhez nem férhet készség. A 30-as évek Amerikájának képi világát a legapróbb részletekig megkomponálták. Volt miből dolgozniuk: 1935-ben az ún. Farm Security Administration megbízott 23 zseniális fényképészt, hogy dokumentálják a világgazdasági válság után Amerika déli államainak rurális életformáját. Olyan fotósokról van szó, mint Walker Evans, Dorothea Lange, vagy Jack Delano. Az egyik zseniális FSA fotográfus, a kevéssé ismert Arthur Rothstein fotóiból válogattam néhányat, illusztrációként az itthon hibásan Vándorcirkusz alcímmel futott, lassúságában is rendkívül izgalmas sorozathoz. A Carnivále ugyanis nem egy cirkusz életét mutatja be, hanem egy freak show-ét, ahol torzszülötteket, és egyéb emberi látványosságokat mutogattak. Oroszlánokról, tornászokról és bohócokról szó sincs.
Aki látta a Carnivále-t, annak sokat mondhatnak ezek a képek. Aki nem látta, nézze meg. DVD-n már kapható.
Aki látta a Carnivále-t, annak sokat mondhatnak ezek a képek. Aki nem látta, nézze meg. DVD-n már kapható.
Con Carny, 1939
Carnival Athmosphere, 1939
Mullet's, 1938
Dust Bowl Boy, 1936
Cimarron, 1936
Amarillo, Texas, 1936
On the Road, 19362008. november 5., szerda
A tolsztoji jellemrajzról
A szántó Tolsztoj (Ilja Repin, 1887)Az írásról nekem legtöbbször Tolsztoj jut eszembe. Az Anna Karenina egyik legjelentéktelenebb mellékszereplőjét vizsgálva is sokat tanulhatunk tőle a jellemábrázolásról, ami nála mindig egy magasabb célt szolgált, túl a művészeten.
Megpróbálom bemutatni a tolsztoji technikát; hogyan jut el az író az Anna Kareninában az általánostól a legapróbb, látszólag jelentéktelen részletekig, és vissza. Ehhez azonban tisztáznunk kell, hogy mi az a zemsztvo. Zemsztvónak nevezték Oroszországban a járási és kormányzósági gyűléses képviselet, amely a helyi közgazdasági kérdésekben volt illetékes. E képviseleteket alkották a járási, illetőleg a kormányzósági földbirtokosok s a városi és községi képviseleteknek három évre választott tagjai. A regényben nagy jelentőséggel bír a zemsztvo, hiszen Tolsztoj nem csak Anna, a házasságtörő bukott asszony történet meséli el, de a cári Oroszország alapvető (köz)gazdasági kérdése, a falu és város ellentéte is foglalkoztatta. E konfliktus megszemélyesítői Szergej Ivanovics Koznisev, a híres moszkvai értelmiségi, számos gazdasági könyv szerzője, valamint a regény egyik fő alakja, - az irodalomtörténészek szerint az író alteregója - a vidéki életet és a munkát eszményítő, mégis kétségek közt hányódó Konsztantyin Dimitrics Levin (Kosztya), ”Szergej Ivanics Koznisev fivére, ügybuzgó zemsztvo-tag, egy az új zemsztvo-emberek közül, különben tornász, fél kézzel öt pudot nyom ki, marhatenyésztő, vadász s a barátom.” Legalább is Oblonszkij így mutatja be őt a barátainak.
A két szereplő két világrendet jelenít meg, amelyek rendszeresen összeütközésbe kerülnek. Persze testvéri konfliktusok ezek, a szakításig soha nem jutnak el. Ellentétüket Tolsztoj minden egyes találkozásuknál hangsúlyozza, sőt, a regény szempontjából e találkozások egyetlen apropója - a testvéri szereteten kívül - konfliktusaik, tehát a falusi és a városi élet konfliktusának bemutatása.
Egy ilyen találkozásról szeretnék beszélni. Szergej Ivanovics Koznisev május végén érkezett meg öccse birtokára, azzal az elhatározással, hogy ott kipiheni magát. Levin bárhogy is szerette testvérét, az életről – a falusi és a városi életről - vallott felfogása nagyon eltért az övétől. Levin szemében a falu az élet, a munka színtere volt, bátyja szemében a pihenésé. Levin számára együttlétük ezért volt nyáron különösen kellemetlen, mert ez az időszak a szüntelen munkáé volt, őt egész nap elfoglalta a gazdaság, szinte semmi másra nem maradt ideje. Bátyja helytelenítette, hogy Levin nem vesz részt a közügyekben, nem törődik a zemtszvo ügyeivel, ő a gazdasággal kapcsolatos munkákat nem tartotta komoly, az arisztokráciához méltó munkának. Levin viszont beállt parasztjai közé a rét kaszálásba, és komoly kihívásnak tekintette, hogy bírja-e velük az egész napi komoly munkát. Este boldogan tért haza, úgy érezte, hogy a munka terápia, remek gyógymód minden városi bolondságra, és általában a boldogtalanságra.
E különbségeket ábrázolandó volt kénytelen Tolsztoj a regény harmadik része második fejezetének első bekezdésében kificamítani a gazdasszony és hajdani dajka, Agafja Mihajlovna csuklóját, akihez menten orvost is hívtak. Orvosra valójában Tolsztojnak volt szüksége, hogy az ő segítségével árnyalja Szergej Ivanovics Koznisev jellemét. Hadd idézzem a teljes első bekezdést:
„Június első napjaiban történt, hogy a gazdasszony és hajdani dajka, Agafja Mihajlovna, egy csupor frissen sózott gombát vitt le a pincébe, megcsúszott, elesett, s kificamította csuklóban a kezét. Eljött a fiatal, fecsegő zemsztvo-orvos, aki csak nemrég végezte az egyetemet. Megnézte a kezét, s azt mondta, nincs kificamodva, borogatást tett rá, s ott maradt ebédre; nyilván nagy gyönyörűsége telt benne, hogy a híres Szergej Ivanovics Koznisevvel beszélgethet. Hogy felvilágosodott nézeteit kimutathassa, elmondta az összes járási pletykákat, s elpanaszolta, hogy a zemsztvo ügyei is milyen rosszul állnak. Szergej Ivanovics figyelmesen hallgatta, kérdezgette; az új hallgatón fölbuzdulva mind beszédesebb lett, s néhány találó és fontos megjegyzést tett, amelyeket a fiatal doktor tiszteletteljesen méltányolt, s végül is abba az öccse előtt jól ismert eleven lelkiállapotba került, amelybe ragyogó és élénk beszélgetések után rendesen kerülni szokott. A doktor távozása után horgászni kívánkozott a folyóra. Szeretett horgászni, szinte büszkélkedett vele, hogy ilyen ostoba foglalkozást szeretni tud. Konsztantyin Levin, akinek a szántás és a kaszálók után kellett nézni, ajánlkozott, hogy a bricskán majd kiviszi.”
(Németh László fordítása)
A fiatal orvos remek hallgatóságnak bizonyult a tisztán szellemi ember Koznisev számára, aki ilyen ajándékra ezen a civilizációtól távoli helyen nem is számított. Éppen erre a fiatal, érdeklődő szereplőre volt szüksége Koznisevnek, aki csodálja őt, és Tolsztojnak, aki általa adott dimenziót a fontosabb karakternek, segítségével bontotta ki a személyiségét. A fiatal orvos nem is bukkan fel többé a regény lapjain.
Megpróbálom bemutatni a tolsztoji technikát; hogyan jut el az író az Anna Kareninában az általánostól a legapróbb, látszólag jelentéktelen részletekig, és vissza. Ehhez azonban tisztáznunk kell, hogy mi az a zemsztvo. Zemsztvónak nevezték Oroszországban a járási és kormányzósági gyűléses képviselet, amely a helyi közgazdasági kérdésekben volt illetékes. E képviseleteket alkották a járási, illetőleg a kormányzósági földbirtokosok s a városi és községi képviseleteknek három évre választott tagjai. A regényben nagy jelentőséggel bír a zemsztvo, hiszen Tolsztoj nem csak Anna, a házasságtörő bukott asszony történet meséli el, de a cári Oroszország alapvető (köz)gazdasági kérdése, a falu és város ellentéte is foglalkoztatta. E konfliktus megszemélyesítői Szergej Ivanovics Koznisev, a híres moszkvai értelmiségi, számos gazdasági könyv szerzője, valamint a regény egyik fő alakja, - az irodalomtörténészek szerint az író alteregója - a vidéki életet és a munkát eszményítő, mégis kétségek közt hányódó Konsztantyin Dimitrics Levin (Kosztya), ”Szergej Ivanics Koznisev fivére, ügybuzgó zemsztvo-tag, egy az új zemsztvo-emberek közül, különben tornász, fél kézzel öt pudot nyom ki, marhatenyésztő, vadász s a barátom.” Legalább is Oblonszkij így mutatja be őt a barátainak.
A két szereplő két világrendet jelenít meg, amelyek rendszeresen összeütközésbe kerülnek. Persze testvéri konfliktusok ezek, a szakításig soha nem jutnak el. Ellentétüket Tolsztoj minden egyes találkozásuknál hangsúlyozza, sőt, a regény szempontjából e találkozások egyetlen apropója - a testvéri szereteten kívül - konfliktusaik, tehát a falusi és a városi élet konfliktusának bemutatása.
Egy ilyen találkozásról szeretnék beszélni. Szergej Ivanovics Koznisev május végén érkezett meg öccse birtokára, azzal az elhatározással, hogy ott kipiheni magát. Levin bárhogy is szerette testvérét, az életről – a falusi és a városi életről - vallott felfogása nagyon eltért az övétől. Levin szemében a falu az élet, a munka színtere volt, bátyja szemében a pihenésé. Levin számára együttlétük ezért volt nyáron különösen kellemetlen, mert ez az időszak a szüntelen munkáé volt, őt egész nap elfoglalta a gazdaság, szinte semmi másra nem maradt ideje. Bátyja helytelenítette, hogy Levin nem vesz részt a közügyekben, nem törődik a zemtszvo ügyeivel, ő a gazdasággal kapcsolatos munkákat nem tartotta komoly, az arisztokráciához méltó munkának. Levin viszont beállt parasztjai közé a rét kaszálásba, és komoly kihívásnak tekintette, hogy bírja-e velük az egész napi komoly munkát. Este boldogan tért haza, úgy érezte, hogy a munka terápia, remek gyógymód minden városi bolondságra, és általában a boldogtalanságra.
E különbségeket ábrázolandó volt kénytelen Tolsztoj a regény harmadik része második fejezetének első bekezdésében kificamítani a gazdasszony és hajdani dajka, Agafja Mihajlovna csuklóját, akihez menten orvost is hívtak. Orvosra valójában Tolsztojnak volt szüksége, hogy az ő segítségével árnyalja Szergej Ivanovics Koznisev jellemét. Hadd idézzem a teljes első bekezdést:
„Június első napjaiban történt, hogy a gazdasszony és hajdani dajka, Agafja Mihajlovna, egy csupor frissen sózott gombát vitt le a pincébe, megcsúszott, elesett, s kificamította csuklóban a kezét. Eljött a fiatal, fecsegő zemsztvo-orvos, aki csak nemrég végezte az egyetemet. Megnézte a kezét, s azt mondta, nincs kificamodva, borogatást tett rá, s ott maradt ebédre; nyilván nagy gyönyörűsége telt benne, hogy a híres Szergej Ivanovics Koznisevvel beszélgethet. Hogy felvilágosodott nézeteit kimutathassa, elmondta az összes járási pletykákat, s elpanaszolta, hogy a zemsztvo ügyei is milyen rosszul állnak. Szergej Ivanovics figyelmesen hallgatta, kérdezgette; az új hallgatón fölbuzdulva mind beszédesebb lett, s néhány találó és fontos megjegyzést tett, amelyeket a fiatal doktor tiszteletteljesen méltányolt, s végül is abba az öccse előtt jól ismert eleven lelkiállapotba került, amelybe ragyogó és élénk beszélgetések után rendesen kerülni szokott. A doktor távozása után horgászni kívánkozott a folyóra. Szeretett horgászni, szinte büszkélkedett vele, hogy ilyen ostoba foglalkozást szeretni tud. Konsztantyin Levin, akinek a szántás és a kaszálók után kellett nézni, ajánlkozott, hogy a bricskán majd kiviszi.”
(Németh László fordítása)
A fiatal orvos remek hallgatóságnak bizonyult a tisztán szellemi ember Koznisev számára, aki ilyen ajándékra ezen a civilizációtól távoli helyen nem is számított. Éppen erre a fiatal, érdeklődő szereplőre volt szüksége Koznisevnek, aki csodálja őt, és Tolsztojnak, aki általa adott dimenziót a fontosabb karakternek, segítségével bontotta ki a személyiségét. A fiatal orvos nem is bukkan fel többé a regény lapjain.
Mint látjuk, az Anna Karenina egyetlen bekezdésén a - látszólag - legjelentéktelenebb szereplőn keresztül is le lehet leplezni a jellemrajz egyik technikai fogását, és illusztrálni Tolsztoj alkotói módszerét.
*
Lábjegyzetként hadd idézzek Tolsztoj egyik 1906 decemberi naplóbejegyzéséből:
“A jellemeket így lehet meghatározni:
1. Nagyobb érzékenység, kisebb, egészen az … eltompultságig.
2. Nagyobb ész, kisebb, egészen az … ostobaságig.
3. Nagyobb szenvedély, kisebb, egészen a … közönyig, hidegségig.
4. Nagyobb alázat, kisebb, egésze az … önhittségig.
Ehhez még hozzá lehet adni az igazságosságot és a hazudozást, bár ez nem ennyire alapvető tulajdonság. A jellemeket ezek a vonások határozzák meg.”
*
Lábjegyzetként hadd idézzek Tolsztoj egyik 1906 decemberi naplóbejegyzéséből:
“A jellemeket így lehet meghatározni:
1. Nagyobb érzékenység, kisebb, egészen az … eltompultságig.
2. Nagyobb ész, kisebb, egészen az … ostobaságig.
3. Nagyobb szenvedély, kisebb, egészen a … közönyig, hidegségig.
4. Nagyobb alázat, kisebb, egésze az … önhittségig.
Ehhez még hozzá lehet adni az igazságosságot és a hazudozást, bár ez nem ennyire alapvető tulajdonság. A jellemeket ezek a vonások határozzák meg.”
2008. november 4., kedd
Pulszky Ferenc: a kiállított múzeumigazgató
Pulszky FerencNemrég egy rövid kamarakiállításon volt látható Pulszky Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum egykori (1869-1894) igazgatójának hajtincse – a Magyar Nemzeti Múzeumban. A múzeum honlapja szerint „Saphier Dezső Tibor, Saphier-Herskovits Mária és Saphier Regina adta át a 28 különféle darabból álló Pulszky Ferenchez kapcsolódó kis gyűjteményét a múzeumnak. A tárgyegyüttes magában rejti több bőr bugyelláris társaságában Pulszky Ferenc lezárt kapszulában őrzött hajtincsét és szivarszipkáját, valamint különféle iratokat, újságkivágásokat, egy francia nyelvű menükártyát 1884-ből, s Pulszky Ferenc névjegykártyáját is.”
Ennek apropóján lássuk a muzealizálódott múzeumigazgató néhány gondolatát a nemzeti múzeumokról. Elgondolásait 1874-ben adta közre a Budapesti Szemlében (VIII. 1875: 242-257). Érdemes áthallások nélkül olvasni az idézeteket, ha meg akarjuk érteni Pulszkyt és a kort, amelyben alkotott:
Ennek apropóján lássuk a muzealizálódott múzeumigazgató néhány gondolatát a nemzeti múzeumokról. Elgondolásait 1874-ben adta közre a Budapesti Szemlében (VIII. 1875: 242-257). Érdemes áthallások nélkül olvasni az idézeteket, ha meg akarjuk érteni Pulszkyt és a kort, amelyben alkotott:
“általánosan véve mondhatjuk, hogy a nemzetek műveltségi fokát a múzeumok száma s gazdagsága szerint lehet meghatározni”
“a múzeumok egyébiránt nem csak a művelődési fokot jelzik oly pontosan, mint a hévmérő a temperatúrát, hanem egyszersmind mutatják azt is, mily állás az, melyet minden nemzet a politikai világban követel. Nagyhatalmasságok fővárosai, vagy azon nemzetekéi, melyek nagyhatalmi állásra igényt tartanak, világpolgári irányt követnek gyűjteményeikben; széles látókörüknél fogva semmi sem idegen előttük, mi az emberi nem művelődéséről tanúskodik s azt felderíti.”
“korlátolt igényű nemzeteknél ellenben, melyek érzik másod- és harmadrendű állásukat s éppen azért hiúsággal pótolják a nagy nemzetek önérzetét, inkább tartományi muzeumokat találunk”
“Az angolok az által, hogy képtáraikat nemzetinek nevezik, csak azt akarják kifejezni, hogy nem királyi, hogy a nemzet adja rá a pénzt, nem a civillista. A ki azonban itt akarná tanulmányozni az angol művészeti iskolát, az nagyon csalatkoznék, itt a régi olasz iskolát találja képviselve, és sok szép spanyol, németalföldi s hollandus festményt, de két Turneren kívül semmi angol képet; ezek a South Kensingtoni muzeumban láthatók. A British Muzeumban is legkisebb tért foglalnak el az Angolországban talált régiségek.”
(A francia múzeumok) “a képeknek és szobroknak mind számára, mind műbecsére nézve még most is megverik mind a continentalis gyűjteményeket, központi vezetésük azonban nem volt oly állandó s következetes, mint a British Muzeumé. A kormányformákkal mindig megváltoztak az elvek is, melyek szerint a muzeumok igazgattak.”
“Nemzeti múzeum, mely kizárólag nemzeti jellegű volna, alig van több, mint Germanisches Muzeum Nürnbergben, a bajor Münchenben, a Römisch-Germanisches Mainzban s a két muzeum Koppenhágában és Stockholmban, azonban itt is lassan-lassan belopódznak az idegen elemek, hol becses hagyományok által, hol felvilágosítás és összehasonlítás céljából, s öltenek általános jellemet. A párisi gyűjtemények, melyek most harmadszor a “nemzeti” czímet viselik, miután időközben hol királyiaknak, hol császáriaknak címeztettek, tudvalevőleg cosmopolitikus irányban terjednek ki a culturtörténelem minden időszakára.”
“A vidéki múzeumok feladata felkutatni a vidék emlékeit s nevezetességeit, azokat az enyészettől megóvni, s összeköttetésben maradni a központi nemzeti muzeummal”
2008. november 3., hétfő
Barabás Lőrinc és a web 2.0
Barabás Lőrinc (Fotó: Salamon Gergő)Mennyit ad a sikereitekhez a web 2.0, a youtube, a myspace, és a honlapotok?
A youtube-on fennt van egy két videó. Azok biztos sokat nyomnak a latba. A klipünk lassan százezres nézettségű lesz. A myspace egyrészt egy honlap funkcióját tölti be, másrészt ismerkedős, csoportosulós dolgoknak is helyet ad. A honlapunk szintén egy fórum, amin a színpadon kívül tudunk a közönséghez, az érdeklődőkhöz szólni.
A hagyományos off-line (írott) sajtóban való megjelenéseitek (interjúk, riportok, kritikák) mennyire járultak hozzá a sikerhez?
Nem végeztünk statisztikai méréseket, de valahogy a rádió, tv, internet és írott sajtó vonalak egyaránt szükségesek és hasznosak.
Mennyire áll rátok a tendencia, miszerint a lemezeladások csak kiegészítő jövedelmet jelentenek a koncertekhez képest?
Nem tudjuk összehasonlítani, milyen volt 20 ével ezelőtt, csak hallomásból tudunk adatokat. Hát igen. Más volt. Most ez van, hátrányokkal, előnyökkel együtt. Ezt kell szeretni ...
Milyen összetételű a közönségetek? Megfigyelhető, hogy az internetet valószínűleg rendszeresen használó tízen- és huszonévesek a törzsközönség?
Igen, bár amennyire erre rálátásunk van, a mi közönségünkben az idősebb generáció is jelen van.
A web demokratizálódása háttérbe szorította a hagyományos kapuőrök, vagyis a lemezkiadók szerepét. Könnyebbséget jelent ez az esetleges nemzetközi karrier tekintetében?
Nem tudjuk összehasonlítani, milyen egy igazi kiadóval a hátunk mögött dolgozni. Az olyan hihetetlenül szabad, nemzetközi terep, mint az internet, nagyon sok lehetőséget rejt magában. Ebből kifolyólag nagyon sok más zenekarnak is rengeteg lehetőséget adhat. Óriási a verseny.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
