Pulszky Ferenc: a kiállított múzeumigazgató

Pulszky Ferenc

Nemrég egy rövid kamarakiállításon volt látható Pulszky Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum egykori (1869-1894) igazgatójának hajtincse – a Magyar Nemzeti Múzeumban. A múzeum honlapja szerint „Saphier Dezső Tibor, Saphier-Herskovits Mária és Saphier Regina adta át a 28 különféle darabból álló Pulszky Ferenchez kapcsolódó kis gyűjteményét a múzeumnak. A tárgyegyüttes magában rejti több bőr bugyelláris társaságában Pulszky Ferenc lezárt kapszulában őrzött hajtincsét és szivarszipkáját, valamint különféle iratokat, újságkivágásokat, egy francia nyelvű menükártyát 1884-ből, s Pulszky Ferenc névjegykártyáját is.”
Ennek apropóján lássuk a muzealizálódott múzeumigazgató néhány gondolatát a nemzeti múzeumokról. Elgondolásait 1874-ben adta közre a Budapesti Szemlében (VIII. 1875: 242-257). Érdemes áthallások nélkül olvasni az idézeteket, ha meg akarjuk érteni Pulszkyt és a kort, amelyben alkotott:

“általánosan véve mondhatjuk, hogy a nemzetek műveltségi fokát a múzeumok száma s gazdagsága szerint lehet meghatározni”

“a múzeumok egyébiránt nem csak a művelődési fokot jelzik oly pontosan, mint a hévmérő a temperatúrát, hanem egyszersmind mutatják azt is, mily állás az, melyet minden nemzet a politikai világban követel. Nagyhatalmasságok fővárosai, vagy azon nemzetekéi, melyek nagyhatalmi állásra igényt tartanak, világpolgári irányt követnek gyűjteményeikben; széles látókörüknél fogva semmi sem idegen előttük, mi az emberi nem művelődéséről tanúskodik s azt felderíti.”

“korlátolt igényű nemzeteknél ellenben, melyek érzik másod- és harmadrendű állásukat s éppen azért hiúsággal pótolják a nagy nemzetek önérzetét, inkább tartományi muzeumokat találunk”

“Az angolok az által, hogy képtáraikat nemzetinek nevezik, csak azt akarják kifejezni, hogy nem királyi, hogy a nemzet adja rá a pénzt, nem a civillista. A ki azonban itt akarná tanulmányozni az angol művészeti iskolát, az nagyon csalatkoznék, itt a régi olasz iskolát találja képviselve, és sok szép spanyol, németalföldi s hollandus festményt, de két Turneren kívül semmi angol képet; ezek a South Kensingtoni muzeumban láthatók. A British Muzeumban is legkisebb tért foglalnak el az Angolországban talált régiségek.”

(A francia múzeumok) “a képeknek és szobroknak mind számára, mind műbecsére nézve még most is megverik mind a continentalis gyűjteményeket, központi vezetésük azonban nem volt oly állandó s következetes, mint a British Muzeumé. A kormányformákkal mindig megváltoztak az elvek is, melyek szerint a muzeumok igazgattak.”

“Nemzeti múzeum, mely kizárólag nemzeti jellegű volna, alig van több, mint Germanisches Muzeum Nürnbergben, a bajor Münchenben, a Römisch-Germanisches Mainzban s a két muzeum Koppenhágában és Stockholmban, azonban itt is lassan-lassan belopódznak az idegen elemek, hol becses hagyományok által, hol felvilágosítás és összehasonlítás céljából, s öltenek általános jellemet. A párisi gyűjtemények, melyek most harmadszor a “nemzeti” czímet viselik, miután időközben hol királyiaknak, hol császáriaknak címeztettek, tudvalevőleg cosmopolitikus irányban terjednek ki a culturtörténelem minden időszakára.”

“A vidéki múzeumok feladata felkutatni a vidék emlékeit s nevezetességeit, azokat az enyészettől megóvni, s összeköttetésben maradni a központi nemzeti muzeummal”