Belenézni az éjszakába: élet és irodalom

Spiro György (Fotó: Burger Barna, via szombat.org)

Későn érő typus vagyok. Most már tudom. A Spirónak, - aki nagy író és okos ember, sőt Kossuth-díjas -, megmutattam egy gyengécske novellámat – miután az valahol már megjelent. Huszonhét voltam és kíváncsi a véleményére. Örkényt idézte, aki egyszer azt mondta neki, hogy az író valahol ötven körül kezdődik. (Spiró György az úr 2000. esztendejében azt nyilatkozta - és az ő esetében ez a helytálló kifejezés -, hogy „Örkény kifejezetten fel akart fedezni, én meg ellenálltam, amit ő nyilván nem értett. Sajnos személyesen soha nem találkoztunk…”)* Talán később csak annyi marad ebből az anekdotából, hogy „az író valahol”. Szép lenne.

Mert értem én, hogy élettapasztalat, Szibéria, meg válások. Meg hogy Kolima nélkül mit tudsz te az életről, egyfejű. De ha már..., akkor jobban tetszik Flaubert bon mot-ja, (vagy talán Petrié?) miszerint: „egy író nem engedheti meg magának, hogy úriember legyen.”

Szóval: eddig se úriember, se ötvenéves nem voltam. Ötvenig még mindig van tizenkilenc. Amíg meg nem leszek úriember, addig meg marad a résztvevő megfigyelés …

… például kimegyek a balkonra, és belenézek az éjszakába…

... a hetediken ...

… és elsétálok a folyosón a Beteg hűtő (???) mellett …

… beszállok a liftbe, le a földszíntre …

… és miközben elszívok egy jó cigarettát az udvaron, körülnézek ebben a csodálatos …

… lenti világban.

(Képek: Cristofoli, 2.0 Megapixel, Nokia E51)

*Jámbor Judit: Amíg játszol. Beszélgetés Spiró Györggyel. Budapest: Scolar Kiadó, 2000., p. 27.