Pallag Zoltán: Kunstkammer

William van Haecht: Albert főherceg meglátogatja Cornelius van der Geest kunstkammerjét, 1628

Kunstkammer

Bejárva szívedet a kamrákban mit találsz

Sötét hely ez múzeum nem csodák palotája

Hogy mi ez pontosan magad sem tudod magad sem tudod

Átjárni a rejtett kamrákat mint a huzat ahogy

Felkavarja az évek leülepedett porát

És valljuk be hogy téged is mert mit találsz ott mit

Találsz egy eldobott csikket még 85-ből ugye

Nem gondoltad hogy ennek jelentősége van hogy

Ennyi elég mint ez a csikk és beugrik 85

Nyakadba kendőt kötnek most kisdobos leszel

És az osztályfőnöknek újra büdös a szája

Ott áll az egész osztály a lépcsőn kész dioráma

Hogy hiteles legyen helyezd az évet kontextusába

Történt a nagy bárányhimlő idején a télnek

Valamelyik havában farsang előtt még jóval

A Cézár is élt meg az egyik nagyapád is

Csodálkozol hogy ilyenek megmaradtak

Csodálkozol hogy mi mindent találsz itt

Hogy mennyi kacat de nem érsz hozzá lépsz távolabb

Bolyongsz tovább bejárva szívedet megtalálsz

Az egyre sötétebb kamrákban ezt-azt Cézárt

Is ott találod ahogy kitömve vicsorít rád

És már mindig így marad pedig hogy szeretted

Az Onedin családot a dagadó vitorlákat

Nézed ahogy a kabátod lobog egy fotón huzat van

Nem tudod nem tudhatod mit találsz mégis

Csak mész előre az időben vissza egyre

Beljebb eltévedsz nyakadon lobog a kisdoboskendő

És sírhatnékod van mert felkavar már a szél is

(Holmi, 2006. december)

Hogyan lett író Iszaak Babel

Iszaak Babel, 1933

Így:

„Nagyapám, Lejvi-Ichok volt a város mulatsága és dísze. Cilinderben és elnyűtt, rongyos bakancsban sétált az utcán, és a leghomályosabb ügyekben is eloszlatott minden kétséget. Tőle kérdezték meg, hogy mi az a gobelin, hogy a jakobinusok miért árulták el Robespierre-t, hogyan készül a műselyem, meg hogy mi az a császármetszés. Nagyapám válaszolni tudott mindezekre a kérdésekre.

(…)

- Lehetetlen – suttogták azok, akik a nyakán élősködtek -, lehetetlen, hogy egy ilyen nagyapa unokája…

De nekem egészen más dolgok jártak az eszemben. Gyakorlás közben a kottatartóra felraktam Turgenyev vagy Dumas valamelyik könyvét, és cincogtatva faltam egyik oldalt a másik után. Nappal mindenféle fantasztikus történetet meséltem a szomszéd fiúknak, amelyeket éjjel papírra vetettem. A meseszövés öröklődő foglalatosság volt a családunkban. Az öregkorára meghibbant Lejvi-Ichok egész életén át írta a Fej nélküli ember című regényét. Rá ütöttem.”

(Ébredés, 1930, Wessely László fordítása)

„Aztán olvastunk néhány oldalt nagyapa kéziratából. Óriás, térkép nagyságú, sárga, négyszögletes papírlapokon írt zsidó betűkkel. A kézirat címe: A fej nélküli ember. Lejvi-Ichok ebben írta le valamennyi szomszédját, akit hetvenéves élete folyamán valaha is ismert Szkivrben, Belaja-Cerkovban és Odesszában. Koporsók, kántorok, részeges zsidók, a körülmetélést követő ünnepi ebédre felfogadott szakácsnők, szélhámoskodó rituális metszők voltak Lejvi-Ichok hősei. Zagyva, hebegő, ferde fenekű emberek voltak, bibircsókos orral, pattanásokkal a fejük búbján.”

(A pincében, 1930, Wessely László fordítása)

Kóda:

Sztálin „halállistája”, a 346 kivégzendő személy nevét tartalmazó jegyzék első oldala. Babel a 12.

***

„Nagyapám ott állt kaftánosan a hordó mellett. Egyetlen foga csilingelve megkoccant.

- Kedves unokám – ejtette ki tagolt, hangsúlyozott megvetéssel a szavakat -, szaladok hashajtót bevenni, hogy legyen mit a sírodra raknom.”

(A pincében, 1930, Wessely László fordítása)

Ars longa, vita brevis

Ars longa,

vita brevis,

occasio praeceps,

experimentum periculosum,

iudicium difficile.

(Hippocrates)

Ὁ βίος βραχὺς,

ἡ δὲ τέχνη μακρὴ,

ὁ δὲ καιρὸς ὀξὺς,

ἡ δὲ πεῖρα σφαλερὴ,

ἡ δὲ κρίσις χαλεπή.

(Ιπποκράτης)

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

XI.

XII.

XIII.
(Perkáta, Nyúli-dűlő, középkori temető, 2010, április 26.)

Az élet rövid,

de a tudomány nagy,

de az alkalmas időpont gyorsan véget ér,

de a kísérletezés csalóka,

de a választás nehéz.

(Hippokratész)

(Az okosságról bővebben itt.)

Kriptaszökevény

A domb

Egy kriptaszökevény. Az vagyok. Befelé szökök. Írtam már erről:

"Ráadásul úgy esett, hogy abban a temetőben támadtam fel először. Egy kisméretű, egyszemélyes kripta téglaboltozata egy helyütt beomlott. Egyszerre féltem, de vonzódtam is a tátongó sötétséghez, és néhány perc múlva már az alvilágban találtam magam. Onnan emeltem a beszűrődő fény felé báró Splény Károly (megh. 1869) agykoponyáját. Éppen az egyik csizmatalppal bíbelődtem, amikor lépteket hallottam a felszínről. Nagyanyám volt az, özvegy Salga Jánosné, engem keresett, hogy kész az ebéd, és hogy hol az anyám picsájában kujtorgok már megint. Tudta, hogy szeretek a temetőben kujtorogni. De azt nem tudta, hogy kísérteni is szeretek. Mert amikor elhaladt a kripta fölött, és megláttam kékes otthonkája alját, kísérteties ötletem támadt, egy szempillantás alatt elkaptam a bokáját, és Metro-Goldwin-Mayer-féle csőbe szorult oroszlánbőgést hallattam, ami hála a kripta kiváló, bár meglehet, kissé provinciális akusztikájának, igen hitelesre sikerült. Szerencsére a derékfájását leszámítva mindig egészséges volt az én mamám, és ahogy mondani szokták, az ijedségen kívül nem esett komoly baja."

(A teljes szöveg itt.)

Hát hazudok én?:

A bokor

A bokor alatt

Kilátás a kriptából, avagy búcsú a siralomvölgytől

Beverés

Kriptahangulat

Báró Splény Károly földi maradványai

Trehány munka

Mehr Licht!

Uroborosz

Písz