2008. augusztus 5., kedd

Seggrepacsi, mi?


Ungvári Tamás egy arrogáns fasz. Azt hiszem ezt bátran leírhatom arról az Ungvári Tamásról, aki Arthur Koestler nőügyeinek örvén fejtette ki a véleményét többek között a politikai korrektségről és a feminizmusról az ÉS legutóbbi számában.
Fő tételét így vezeti be: “A Szovjetunió bukása egyúttal Marx feltámadásának napja volt. A marxizmus megannyi mutánsa jött divatba. A nyugati világ közös ideológiája a politikai korrektség lett, kényszerpluralizmus, diverzitás, multikulturalizmus, antikolonializmus. Egyetlen ellenfél helyébe a politikai korrektség hidrafejeket vizionált. Elnyomott női nem, kánon és hagyomány, metafizika, a döglött fehér hímek kultúrája, ez mind mint fenyegetés jelent meg azon az üres téren, amelyet egykor a bolsevizmus foglalt el.”
Majd így folytatja: “A baloldali társadalomkritikától a történelem ellopta a történelmi ellenfelet, s miután az ideológiák java ellenségképből táplálkozik, a vert hadak egy bűnös civilizáció múltját vizionálták, az értékek kisajátításának bűnét, a történelmi férfiuralom rettenetét. A múlt eltörlése ezúttal is a jelen titkos apológiáját szolgálta.”
Cikkéből tehát megtudjuk, hogy szerinte a mai egypólusú világban a rendes ellenségkép nélkül lézengő értelmiségnek elemi érdeke a marxizmus olyan mutánsainak életben tartása, mint például a politikai korrektség, a multikulturalizmus, az antikolonializmus, na és persze (és főleg!) a feminizmus.
Ungvári Tamás egy arrogáns fasz, amikor ilyeneket ír: “Nemi erőszak! - ez bizonyíték nélkül is megsemmisítő csapás abban a hisztérikus légkörben, amelyikben minden emberi közeledés a rasszizmus kísértetét idézi fel, amelyikben egy szemvillanás nemi erőszaknak érzékelhető, a seggrepacsi állásvesztéssel jár.”

E sorokból arra következtetek, hogy Ungvári nem találna semmi kivetnivalót abban, ha valaki jól megmogyorózná.
Én mégsem tennék ilyet.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A Jill Craigie megerőszakolásának vádja ügyében a regényíró Frederic Raphael kelt Koestler védelmére. A nemi erőszakban jártas bírák elsőre azt kérdezik az áldozattól: haraptál, karmoltál? Hol a védekezés nyoma? De Jill védői önérzetesen utasították el ezt az érvet. A kelet-európai vadállat legyőzte az ártatlan brit őzikét." (UT)

Ez is húzós.
Függetlenül attól, hogy ott és később kinek az érdeke mit diktált. De rosszízű azért Márton reakciója is ('Koestler mint erkölcsész-
rendészeti ügy', ÉS, 2008/32.), aminek az utolsóelőtti bekezdésében a fej padlóba verését említi, a záróban pedig - kontra - pl. azt: "két elvált feleségéről gondoskodott". Szobor ide, szobor oda, amoda.

Ehhez nem annyira szorosan kapcsolódva: a nemi erőszak körül alakuló diskurzus meglepetései témához a kedvenc adalékom így jegyzi föl Eve Kosofsky Sedgwick, mikor arra hoz példát, hogy a nem tudás hatásai munkára foghatók: "Azoknak a törvényeknek az episztemológiai aszimmetriája, amelyek például a nemi erőszakot szabályozzák, a férfiakat és a nem tudást privilegizálja, amennyiben nem az számít, hogy a megerőszakolt nő mit érzékel vagy mit akar, amíg az erőszakot elkövetett férfi azt állíthatja, egyszerűen nem vette észre, hogy erőszak történik". Ez pedig kevéssel az utóbbi szöveghely utáni, amúgy távolabbi, de hadd írjam be: "[...] az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának 1986. júniusi döntése, miszerint az alkalmazó nyugodtan kirúghatja AIDS-es alkalmazottját egészen addig, amíg az alkalmazó azt állíthatja, hogy nem tudott arról 'a törvényi szabályozásban is megjelenő' orvosi tényről, amely kimondja, nem ismeretes, hogy a betegség a munkahelyen másokra is közvetlen egészségügyi veszélyt jelentene." ('A rejtekhely episztemológiája' [Csapó Csaba ford.], Kalligram, 2004. június-augusztus, 146)

Mondjuk, az is szépen dolgozik, hogy csak Craigie és Koestler tudta (kérdés, ők mennyire, ha ittak), mi történt ott, de az Ungvári-cikk kapcsán nekem se ez volt a legérdekesebb.

Cristofoli írta...

Hát igen. Teljesen igazad van. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem merte volna megjelentetni más nyelvterületen. (Rossz szó, csak itthon lehet írásokat megjelentetni, jobb helyeken szerkesztői szűrőn is átmennek, vagy éppen nem. Ezért helyesebb a "leadni" kifejezést használni.) Megdöbbennék, ha egy ilyen hímsoviniszta szöveggel találkoznék mondjuk a Times Literary Supplementben, vagy a New York Review of Booksban.