Pallag Zoltán: Duna

Vihar Dunaújvárosban, (Photo by: SeSeagle, 2007)

Duna

Egészen közel, a parttól mintegy ötszáz méterre lakom,

ahol egykor az avarok népe is, kikről egészen

a kilencszázhatvanas évekig nem hitték el,

hogy házakban éltek, hiszen vadak voltak,

és a vadaknak nem voltak házaik,

és féltek tőlük még a langobardok is,

pedig a gepidák ellen jó szövetségeseik voltak.

Éppen itt, ahol most lakom, a parttól ötszáz méterre,

a hatvanas években itt ásták ki az archeológusok

az avarok első házait, vagyis azóta, és innen

ismeri a tudomány egy másik oldaláról

ezt a nomád népet, kik senkinek sem kegyelmeztek,

így a gepidáknak sem, ezért a gepidák éppúgy „eltűntek,

mint az avarok, kiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen”,

ahogy a krónikás feljegyezte, én pedig most a várost jegyzem fel

itt, amely ugyanúgy el fog tűnni, ahogy az avarok házai,

vagy ahogy a szír íjászok tűntek el Intercisából,

ahogy Intercisa maga is eltűnt, éppúgy,

ahogy egyszer majd én fogok – az eltűnt város krónikása –,

Dunaújvárosból, az egykori Intercisából,

ebből a negyedik emeleti ablakból, ahonnan

ha kissé balra elnézek, az esőben zöld mezőt látok

a Duna, vagyis a világ másik oldalán: a Barbaricumot.

Nemzetségem onnan származik az erdőkön túlról,

ahonnan az avarok, ahonnan a cement és a tégla

ehhez a lakáshoz, amit talán éppolyan sztálinvárosi nők

építettek, teljesítve 210%-ot, mint aki mögöttem ül

az ágyon, forgat egy Czóbel-albumot, míg én az ablakból

nézem az ázott zöld mezőt ezek között a háztömbök között

itt Intercisában, Sztálinvárosban, Dunaújvárosban

ebben a záporban, a betonszürke ég alatt.

(Holmi, 2006, június)

Sztálinváros, 1960. június 24. (Photo by: Vadas Ernő)

Kóda:

"Az igénytelen építmény két erkélyajtaját meglepetésre és szeszélyesen egy-egy timpanon díszíti, s jobb felől árkádos, alacsony épület csatlakozik hozzá, bizonyára közösségi célra, talán presszó vagy Patyolat (mosoda)."

Radnóti Sándor: "Képüzenet", Fotós SZEM, 2008/3. (július), p. 84.

Mindezekhez ennyit fűznék hozzá:

1: A tárgyalt épület tetőterét később plusz emeletté építették át, ahonnan kissé balra elnézve remek kilátás nyílik a Barbaricumra.

2: A csatlakozó épületet a mai napig közösségi célokra használják. 1959-ben nyílt meg benne a Vigadó Étterem.

Pallag Zoltán: Kunstkammer

William van Haecht: Albert főherceg meglátogatja Cornelius van der Geest kunstkammerjét, 1628

Kunstkammer

Bejárva szívedet a kamrákban mit találsz

Sötét hely ez múzeum nem csodák palotája

Hogy mi ez pontosan magad sem tudod magad sem tudod

Átjárni a rejtett kamrákat mint a huzat ahogy

Felkavarja az évek leülepedett porát

És valljuk be hogy téged is mert mit találsz ott mit

Találsz egy eldobott csikket még 85-ből ugye

Nem gondoltad hogy ennek jelentősége van hogy

Ennyi elég mint ez a csikk és beugrik 85

Nyakadba kendőt kötnek most kisdobos leszel

És az osztályfőnöknek újra büdös a szája

Ott áll az egész osztály a lépcsőn kész dioráma

Hogy hiteles legyen helyezd az évet kontextusába

Történt a nagy bárányhimlő idején a télnek

Valamelyik havában farsang előtt még jóval

A Cézár is élt meg az egyik nagyapád is

Csodálkozol hogy ilyenek megmaradtak

Csodálkozol hogy mi mindent találsz itt

Hogy mennyi kacat de nem érsz hozzá lépsz távolabb

Bolyongsz tovább bejárva szívedet megtalálsz

Az egyre sötétebb kamrákban ezt-azt Cézárt

Is ott találod ahogy kitömve vicsorít rád

És már mindig így marad pedig hogy szeretted

Az Onedin családot a dagadó vitorlákat

Nézed ahogy a kabátod lobog egy fotón huzat van

Nem tudod nem tudhatod mit találsz mégis

Csak mész előre az időben vissza egyre

Beljebb eltévedsz nyakadon lobog a kisdoboskendő

És sírhatnékod van mert felkavar már a szél is

(Holmi, 2006. december)

Pallag Zoltán: Gudrov halála

Karen Kilimnik munkája

Gudrov halála

Orosz nagyregény I.

Meseszép nő, egy orosz nagyregényben.

Első fejezet: Hadnagyok ideje.

Vérszegény arc, páholyban, gyenge fényben:

„Hol lehet Gudrov? Jaj, vajon eljön-e?”

Egy ősz lakáj diszkréten fölé hajol;

többen látják, hogy odabiccent a cár:

„Szörnyű halál… igen… ez Szevasztopol.”

Könyvemben szél lapoz. Pompás lesz a nyár!

Már zsong a zsöllye: „felbukott a lova!

Szegény gyermek, lám csak, hogy tartja magát.”

Pétervár, fagy, egy tiszt kíséri haza,

majd tábornok lesz, és ajánlja magát:

„Első dragonyos ezred, Szevasztopol!”

Bokáját összecsapja és meghajol.

Pallag Zoltán: Noir

(Out of the Past, 1947; r.: Jaques Tourneur)

Noir

Magányos férfi leszek egy bárban,

aki ismerős neked valahonnan.

Mindent leír, amit elmondasz neki,

mindig ott kávézik a sarokban,

beesett szemei lesznek, s titkai.

(1.)

Úgy viszlek haza, mint a többieket,

de nem beszélsz nekem kollégákról,

hogy milyen hülyék vagy éppen kedvesek,

nem leszel buddhista, és füved se lesz.

Egy gyenge nő leszel, aki remeg

és örül, ha néha megbocsáthat.

Félsz majd valamitől, ami én leszek.

Azt mondod jók a megérzéseid.

Azt mondod, rossz az előérzeted.

Egy fekete kabátot próbálok rádteríteni,

de észreveszed.

(2.)

Egy férfi leszek fekete kabátban,

aki nem téveszt utcát,

aki hallgatag és szép,

amikor vezet;

bal csuklóján majd egy bőrszíjas óra

mutat valamennyi időt, ami valamiből

még vissza lesz.

(Élet és Irodalom, 2009. július 31.)